Az okostelefonunk vált az otthonunkká a University College London (UCL) antropológusai szerint:
„Emberi csigákként otthonunkat a zsebünkben hordjuk” és hajlamosak vagyunk az eszköz miatt elhanyagolni barátainkat és családunkat.
A UCL antropológusainak csoportja több mint egy éven át dokumentálta Írországtól Kamerunig a világ kilenc országában az okostelefon-használatot*, és arra jutott, hogyaz emberek ugyanúgy éreznek az okostelefon iránt, mint ahogyan otthonuk iránt.[keretes_doboz_szeles cim=""]* A kutatók vizsgálatukban – más kutatásokkal ellentétben – az idősebb felnőttekre összpontosítottak, akik sem fiatalnak, sem idősnek nem tartják magukat.[/keretes_doboz_szeles] [cikkozi_hirdetes][/cikkozi_hirdetes] A kutatást vezető Daniel Miller szerint az okostelefon már nem egy eszköz, amit használunk, hanem olyan, mint egy hely, ahol élünk. Ennek pedig az a hátulütője az emberi kapcsolatok számára, hogy bármikor – legyen az egy együtt töltött étkezés, egy találkozás vagy közös program – a velünk lévő személy egyszerűen csak eltűnhet, hazamehet az eszközéhez. A szakember szerint ez a viselkedés, és az általa okozott frusztráció, csalódottság vagy éppen sértettség az, amit a közelség halálának nevezünk:
„Megtanulunk együtt élni azzal a veszéllyel, hogy még ha fizikailag együtt is vagyunk, társas szempontból, érzelmileg egyedül lehetünk.”
Az okostelefon lehet – talán a munkahely mellett – a konkrét otthon egyetlen konkurense, melyben időt töltünk ébren. A kutatók azonban azt is kiemelik, hogy az okostelefon nyújtotta otthon messze nem a pihenés színteréül szolgál, mivel állandóan megszakíthatja a munkahelyi kommunikáció vagy valamilyen közösségi média.A megfigyelések szerint az okostelefon csökkenti a valódi otthon elsődleges menedékként betöltött funkcióját. Az alkalmazottaktól sok helyen elvárják, hogy a munkahely elhagyása, a munka befejezése után is elérhetők maradjanak. Egy gyerek, akit társai piszkálnak, zaklatnak, ma már kevés nyugalmat találhat – ha egyáltalán találhat – otthonába hazatérve.